hirdetés
Belföld

Akár büntetőeljárást is vonhat maga után az ittas vezetés

Jó, ha tudják az autóvezetők, hogy amennyiben ittasan vezetnek, úgy akár őrszoba, illetve pár órás rabosítás, netán rendőrségi kihallgatás is lehet a dolog vége, s az ittas vezetés akár bírósági eljárást is vonhat maga után – írja az InfoStart.hu cikkében.

Akár büntetőeljárást is vonhat maga után az ittas vezetés
hirdetés

Akár előállításra, és súlyosabb esetben büntetőeljárásra is számíthatnak azok a járművezetők, akik alkoholt fogyasztottak, és a szervezetükben található alkohol mennyisége eléri a bűncselekmény értékhatárt – derül ki az InfoStart.hu cikkéből.

A lap szerint január első hetében tizenöt ittas sofőrt szűrtek ki a rendőrök a forgalomból, s a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai ebben az évben is kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy kiszűrjék a bódult és ittas vezetőket. A rendőrség egyúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy akár bírósági eljárást is vonhat maga után az ittas vezetés.

Hogy az ittas vezetők milyen jelentős kockázati tényezőt is jelentenek az utakon, azt jól mutatja az is, hogy a tavaly december 31. és idén január 6. között történt 72 közúti közlekedési balesetből hatban ittas sofőr volt az okozó.

A rendőrség ezért hangsúlyozza, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezet, ezzel elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés