hirdetés
Belföld

Agresszív, zavartan viselkedő férfi mászott be a repülőtér kerítésén

A zavartan viselkedő férfit meg kellett bilincselni, mert agresszív volt, emellett viszont mentőt is hívtak hozzá.

Agresszív, zavartan viselkedő férfi mászott be a repülőtér kerítésén
hirdetés

A férfi augusztus kilencedikén 19 óra 14 perckor a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kerítésén egy őrbódéra felmászva átugrott, és rángatni kezdte a védelmi rendszert – derül ki a police.hu oldalon megjelent közleményből.

A repülőtér fegyveres biztonsági őrei az esetet észlelve azonnal a helyszínre mentek, ám velük szemben is agresszív volt, s egy fémrúddal hadonászni kezdett feléjük a férfi.

Végül testi kényszerrel sikerült ártalmatlanná tenniük a zavart állapotban lévő embert, akit ezután megbilincseltek.

Időközben megérkeztek a férfihez a biztonsági szolgálat riasztása alapján a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság járőrei is, akik mentőt hívtak hozzá. A reptér mentőszolgálata ellátta a férfit, akiről közben kiderült az is, hogy kábítószer birtoklása miatt büntetőeljárás folyik vele szemben.

A harmincöt éves férfit a mentők kórházba vitték, az eset körülményeit pedig a rendőrség vizsgálja.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Gerd Altmann)


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés