hirdetés
Belföld

Aggódni még nem kell miatta, de már hazánkban is megjelent a nyugat-nílusi láz

Az utóbbi időben sokat lehetett hallani a nyugat-nílusi lázról, amely egyre többeket fertőz meg Európában az elmúlt években, s amely Magyarországon is a korábbiaknál több megfertőződést okozott. Az InfoStart egy szakorvost kérdezett arról, mennyire kell tartani a betegségtől, s milyen szövődményei lehetnek.

Aggódni még nem kell miatta, de már hazánkban is megjelent a nyugat-nílusi láz
hirdetés

A nyugat-nílusi láz az Antarktisz kivételével minden kontinensen megfigyelhető, az Egyesült Államokba 1990 után jutott át, majd öt év alatt Kanadától Argentínáig szinte mindenhol felütötte a fejét. Ez ugyanakkor a szakorvos szerint, akinek szavait az InfoStart.hu idézi, még nem jelenti, hogy sok a fertőződés.

Igaz, az elmúlt években Európában is az esetszám emelkedését lehetett megfigyelni Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Heamotológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa ismertetése szerint. Az Európai Unió országaiban 2017-ben még csak 200 esetet és 25 halálesetet észleltek, ami 2018-ra 1500 esetre, ebből 200 halálos kimenetelűre emelkedett.

A betegség ellen nincsen jelenleg védőoltás, de a szúnyogok elleni védőoltással csökkenthető a veszély, az alapvetően „jóindulatú” betegség néhány száz esete pedig még nem jelent járványügyi veszélyt. Az orvos úgy véli, ott még nem tart a betegség, hogy aggódni kellene miatta Magyarországon.

A szakorvos szerint a nyugat-nílusi láz 80-90 százalékban tünetmentes, de 10-20 százalékban láz, fejfájás, bőrkiütés, illetve nyirokcsomó-megnagyobbodás alakul ki, amely viszont az esetek 99 százalékában magától meggyógyul. Akinél viszont nem, annál esetleg súlyosabb betegség, agyvelő- vagy agyhártyagyulladás alakul ki, magas lázzal, fokozódó fejfájással, tarkókötöttséggel, eszméletvesztéssel. A súlyos esetek a doktor szerint jellemzően az immunhiányos vagy idős embereknél alakulnak ki.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés