hirdetés
Belföld

A vártnál súlyosabb büntetést szabhatnak ki a soroksári gyilkosra

A vártnál is súlyosabb büntetésnek nézhet elébe az a most negyvenegy éves férfi, aki a gyanú szerint Soroksáron megölt egy kocogó nőt.

A vártnál súlyosabb büntetést szabhatnak ki a soroksári gyilkosra
hirdetés

R. Szilveszterrel szemben az eddigi gyanúsítást megváltoztatták, így a férfinak várhatóan már különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölés, illetve nők sérelmére elkövetett erőszak és kifosztás miatt kell majd felelnie – írja a Blikk.

A feltételezett gyilkos ügyvédje elmondta, hogy nemrégiben közölték a védencével az új gyanúsítást, amelyet tudomásul vett. Megjegyezte azt is, hogy míg korábban a hatóságtól azt a tájékoztatást kapták, hogy nők sérelmére elkövetett erőszak nem történt, most a tájékoztatás szerint mégis ezzel gyanúsítják R. Szilvesztert – aki, mint ügyvédje mondta, továbbra sem tett vallomást.

A lap felidézi, hogy a meggyilkolt nő 2013. szeptember 25-én indult futni, mivel azonban nem tért haza, férje és fia keresni kezdték, majd valamivel később a rendőrök megtalálták a nő levetkőztetett holttestét.

A nőre támadója több ütést is mért, majd mikor az áldozat már eszméletlen volt, akkor a bokrok közé húzta, megerőszakolta, a kezeit összekötözte és egy zsineggel megfojtotta. Ezután az elkövető elvitte a nő mobilját és ruháit, s elmenekült.

hirdetés

A nyomozók tavaly értek el áttörést az ügyben, amikor is egyezést figyeltek meg az éppen más bűncselekmény miatt börtönben lévő R. Szilveszter DNS-mintája és a helyszínen talált anyagmaradványok között. A nő telefonját is megtalálták nála később.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés