hirdetés
Belföld

A technikumokban is fontosabb szerepet kap a nyelvtanulás

A jövő tanévtől kezdve a szakképzésben az oktatott egy nyelvet olyan magas óraszámban tanulhatják majd a diákok, mint amennyiben a gimnáziumokban a két nyelvet tanítják, így számukra is elérhető közelségbe kerülhet a középfokú nyelvvizsga megszerzése – írja a Magyar Nemzet.

A technikumokban is fontosabb szerepet kap a nyelvtanulás
hirdetés

A megújuló szakképzés biztosítani fogja a középfokú nyelvvizsga megszerzéséhez szükséges tudást, hiszen a technikumokban ugyanolyan magasak lesznek az idegen nyelvi óraszámok, mint a hagyományos gimnáziumokban, csak éppen itt nem kettő, hanem egy nyelvet tanulnak majd a diákok – írja a Magyar Nemzet a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár egy háttérbeszélgetésen megfogalmazott ismertetése alapján.

Pölöskei Gáborné szavaiból a lap szerint kiderült az is, hogy a közismereti tantárgyak oktatására az első két évben fektetnek majd nagyobb hangsúlyt, ám a nyelvoktatást végig kiemelten kezelik majd, ugyanis fontos cél, hogy a szakképzésből a felsőoktatásba is legyen út – márpedig utóbbi feltétele a nyelvvizsga.

A szakgimnáziumokban jelenleg heti négy nyelvóra szerepel a kerettantervben, míg az érettségit nem adó szakközépiskolákban e tantárgyra heti két óra áll rendelkezésre, a jövőben azonban heti hat, majd pedig nyolc órában taníthatnak nyelvet, továbbá a kétszer kéthetes külföldi nyelvtanfolyamokat is támogatnák.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés