hirdetés
Belföld

A rendőrök beszélték le az ugrásról a vasúti felüljárón álldogáló férfit

A rendőrök a vasúti sínek felett lévő korlátról húzták vissza a férfit, aki jó ideig visszautasította az egyenruhások segítségét.

A rendőrök beszélték le az ugrásról a vasúti felüljárón álldogáló férfit
hirdetés

Május 27-én késő délelőtt a nyomozók Vecsésről tartottak szolgálati autójukkal Budapest felé, út közben azonban a Csévéző utcai lámpás kereszteződésnél néhány ott lévő ember leintette őket, és azért kért rendőri segítséget, mert egy férfi a vasúti felüljáró korlátján kívülről akart a sínek közé ugrani.

A rendőrök az állampolgárok jelzésére félreálltak, majd elindultak a bajba jutott felé – derül ki a police.hu oldalon megosztott közleményből.

A férfi a felüljárónak a vasúti sínpár és felsővezeték feletti részén, a korláton kívül jobb kezével kapaszkodott, míg a bal kezében egy doboz sört tartott, s eközben a sínek felé meredt tekintete.

A nyomozók némán, két irányból közelítették meg a férfit, közben testbeszéddel és pillantásaikkal kommunikáltak, úgy lépdeltek egyre közelebb. Mivel tartottak tőle, hogy a férfi leugorhat, ezért ekkor még nem szólították meg.

hirdetés

„Összenéztek, majd ketten a járdán, harmadik társuk egy forgalmi okból megálló busz takarásából egyszerre lépett a férfihez. Mindkét karját megragadták és húzni kezdték a korlát felé, miközben azonosították magukat”

  • idézik fel a történteket a közleményben.

A férfi erre ellenállt és többször is kérte, hogy hagyják őt, mert le akar ugrani, a nyomozók viszont nyugtatni próbálták, beszéltek hozzá, de továbbra sem tudták beljebb húzni. A közelben álldogálók közül egy embert eközben megkértek, hogy hívjon mentőt.

Idővel a férfi elsírta magát, és megengedte a rendőröknek, hogy biztonságosabb helyre húzzák, de három nyomozó is kellett ahhoz, hogy a majdnem 100 kilós, testes férfit a korláton átvonszolva biztonságba helyezzék.

A mentők kórházba vitték az így megmentett embert.

(A borítókép forrása: pixabay.com / analogicus)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés