hirdetés
Belföld

A petárdázás bűncselekménnyé nyilvánítását szorgalmazza Budai Gyula

A jövő hónapban törvénymódosítást kezdeményez a petárdázás bűncselekménnyé nyilvánítása érdekében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, előtte azonban társadalmi vitát kezdeményez a kérdésben – tudta meg az InfoRádió a korábban ügyészként és büntető ügyvédként is dolgozó képviselőtől.

A petárdázás bűncselekménnyé nyilvánítását szorgalmazza Budai Gyula
hirdetés

A javaslatra a képviselő szerint azért van szükség, mert a petárdázás szilveszterkor már az emberek és állatok testi épségét is veszélyezteti, és elmondása szerint lassan már nem lehet kimenni úgy a például budapesti Nagykörútra sem nyolc órától, hogy ne kellene az embereknek testi épségük miatt aggódni – hiszen akadnak, akik néhányan, akik össze-vissza dobálják a petárdát, s lövik a tűzijátékot.

Budai Gyula szerint kereteket kell szabni, az pedig, hogy a petárdázás már most is szabálysértésnem minősül, szerinte nem jelent elég visszatartó erőt az emberek számára. Ez utóbbi miatt a képviselő úgy véli, hogy bűncselekménnyé kellene nyilvánítani a petárdázást, de az önkormányzatoknak továbbra is jogi lehetőséget biztosítana arra, hogy igény szerint helyben tűzijátékot tartsanak – írja az InfoStart.hu.

Egyúttal Budai Gyula hangsúlyozta azt is, hogy a rendőrök, az ügyészség és a bíróság a törvény teljes szigorával lépjenek majd fel a petárdázás esetén.

Mint fogalmazott:

hirdetés

„A mai napig nagyon várom, hogy legyen egy olyan bíróság, amely állatkínzás miatt végrehajtandó börtönbüntetést szab ki, még ha csak rövid idejűt is, azért, mert a bíróságnak erre lehetősége van. Ugyanezt várom a petárdázás ügyében”.

Leszögezte azonban azt is, hogy a tervezet benyújtása előtt széles körű társadalmi vitát kezdeményez a kérdésben, amelybe a kutyás és civil szervezeteket is bevonják; mások mellett a Fiatal Családosok Klubja is szigorítást szeretne e kérdésben.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés