hirdetés
Belföld

A megszokott rend szerint kezdődik az iskola szeptemberben

A kormány tervei szerint a normál menetrend szerint kezdődhet meg szeptember elsején a 2020/2021-es tanév. Az erről szóló rendelet hamarosan megjelenik majd – számol be róla az MTI az Emmi közlése nyomán.

A megszokott rend szerint kezdődik az iskola szeptemberben
hirdetés

Eddig kedvező a koronavírus-járvány magyarországi alakulása, így jelenleg nem indokolt, hogy a hagyományos oktatást digitális oktatás helyettesítse – azonban miután továbbra is sok országban emelkedik jelentősen a fertőződések száma, s a hazai adatok is „óvatosságra intenek”, ezért a kormány, az operatív törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan értékeli a helyzetet. Szükség esetén további intézkedésről is döntés születik – derül ki az MTI híréből.

Az Emmi közlése szerint az iskolák a járvány elleni védekezést segítő teendőkről protokollt fognak kapni.

A tárca szerint továbbra is alapvető fontosságú, hogy a beteg, koronavírus tüneteit mutató gyermeket a szülők ne engedjék közösségbe, hiszen, mint megfogalmazták, a felelős szülői magatartással és az alapvető óvintézkedések betartásával el lehet kerülni az iskolákat érintő korlátozások újbóli bevezetését.

Megjegyezték azt is, hogy az iskolák és pedagógusok összegzik azokat az eredményeket és tapasztalatokat, amelyeket a veszélyhelyzet idején elrendelt és sikeresen működő tantermen kívüli, digitális munkarendben gyűjtöttek, és a szakmai egyeztetéseket követően a hagyományos iskolarend keretében is alkalmazhatják a digitális munkarend tanulságait.

hirdetés

A kormány felkészült a járvány esetleges második hullámára, és a nemzeti konzultáció keretében augusztus 31-ig várják az állampolgárok véleményét arról is, hogy támogatnák-e a járvány idején az ingyenes internetet az iskolás gyermeket nevelő családok és diákok számára.

Az alábbi időpontokat is tartalmazza a közlemény:

  • Első tanítási nap: szeptember 1., kedd;
  • Utolsó tanítási nap: 2021. június 15.;
  • Az első félév vége: 2021. január 22.;
  • Őszi szünet: október 23. - november 1.;
  • Téli szünet: december 19. - 2021. január 3.;
  • Tavaszi szünet: 2021. április 1. - 2021. április 7.;
  • Őszi érettségi vizsgák: október 16-tól;
  • Tavaszi érettségi vizsgák: május 3-tól.

Az új tanévben a

  • "PÉNZ7" pénzügyi és vállalkozói témahét 2021. március 1-5. között,
  • a Digitális Témahét 2021. március 22-26. között,
  • a Fenntarthatósági Témahét 2021. április 19-23. között,
  • az egészségtudatos gondolkodás és iskolai mozgástevékenységek témanap pedig 2020. szeptember 25-én lesz.
hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés