hirdetés
Belföld

A mai nappal elindulhat az ellenzéki előválasztás

Január 7-én, hétfőn már nyitott a lehetőség a főpolgármester-jelöltek állítására, s ezzel együtt elindulhat az ellenzéki előválasztás, amely ilyen formában újdonságnak számít hazánkban. Az első körben – amelynek eredménye február harmadikára várható – az MSZP, a DK és a Párbeszéd vesz részt, majd várhatóan a nyár folyamán az első kör győztese méretteti meg magát a többi ellenzéki jelölttel.

A mai nappal elindulhat az ellenzéki előválasztás
hirdetés

Előző héten tartott sajtótájékoztatóján Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke elmondta, hogy a hétfői, vagyis a mai nappal elindul az ellenzéki előválasztás folyamata, miután e dátumtól lehet főpolgármester-jelölteket állítani.

A sajtótájékoztatón Molnár Zsolt hangsúlyozta annak fontosságát, hogy ez alkalommal a budapesti szavazók dönthessenek arról, ki legyen Tarlós István kihívója, és ezzel kapcsolatosan emlékeztetett az ellenzék 2014-es, „háttéralkukkal történő” próbálkozásának általa kifogásolt eredményére is.

A szocialista politikus hangsúlyozta azt is, hogy egyetlen jelöltnek van a legjobb esélye arra, hogy legyőzze Budapesten Tarlós Istvánt, s emellett kifejtette, hogy az őszi önkormányzati választás „vízválasztót jelenthet”, ráadásul a 2022-es ellenzéki lehetőségekről is szólni fog.

hirdetés

Azt már tudni lehet, hogy a szocialisták Horváth Csabát támogatják, Karácsony Gergely pedig az előző hét végén tette meg bejelentését arról, hogy indulna a főpolgármesteri címért, amelynek első lépéseként az előválasztáson is megméreti magát.

A budapestieknek január 28. és február 3. között lesz alkalmuk a szavazásra személyesen, de előzetes regisztrációt követően akár az interneten keresztül is, az Előválasztás 2019 oldalon pedig a kiválasztási folyamat részleteiről, praktikus információkról és hírekről is informálódhatnak.

A második kör júniusra várható, amikor is a mostani első kör győztese méretteti meg magát a többi jelölttel, így a Liberálisok jelöltjével, a Momentum jelöltjével, illetve függetlenként induló, de az LMP által támogatott Puzsér Róberttel.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés