hirdetés
Belföld

A közelgő tanévkezdés alkalmából üzent Kásler Miklós

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Facebook-on tett közzé egy bejegyzést, melyben az előttünk álló, a tanárok, diákok és szülők számára egyaránt rendhagyó tanévkezdéssel kapcsolatosan fogalmazott meg néhány dolgot.

A közelgő tanévkezdés alkalmából üzent Kásler Miklós
hirdetés

A miniszter a bejegyzésben azt írta, hogy koronavírus-járvány olyan kihívás elé állítja az országot, amelyen csak együtt, közösen tud felülkerekedni, azonban az első hullám tapasztalataival minden ok megvan a bizakodásra a meglátása szerint.

Kásler Miklós méltatta, hogy a tanárok és a családok az elmúlt tanévben már bizonyították, hogy a legnehezebb viszonyok között is helytállnak.

A jelenlegi célnak azt nevezte, hogy elkerüljük a járványhelyzet kedvezőtlen alakulását „a normális életvitel lehető legteljesebb megőrzése mellett” – idézi a miniszter szavait az InfoStart.hu

A miniszter ismertetése szerint a kormány és az Operatív Törzs minden, a járványügyi védekezéshez nélkülözhetetlen eszközt az érintett intézmények rendelkezésére bocsát.

hirdetés

Közlése szerint a tanévkezdésre kidolgozott részletes eljárásrend a megelőzés minden lehetőségét tartalmazza, és azt minden iskola a saját viszonyaira tudja majd adaptálni.

„Az egyes intézményekre kidolgozott eljárásrendek véleményezésében az Oktatási Hivatal és a járványügyi szakemberek nyújtanak segítséget”

– tette hozzá a miniszter, aki a tanárokat, diákokat és szülőket arra kérte, hogy az iskolakezdés után is maradjanak fegyelmezettek, s tartsák be az ajánlásokat.

Bejegyzésében azt is írta, hogy „mindannyian bízunk” abban, hogy a jelenleginél lényegesen szigorúbb korlátozások elkerülhetőek, viszont tudatosítani kell, hogy a kedvező járványhelyzet fenntartásáért ezentúl is „mi magunk tehetünk a legtöbbet".

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés