hirdetés
Belföld

A költségvetésben rendelkezésre állnak a források a védekezésre

Több százmilliárd forintos költsége lesz a koronavírus-járvány elleni védekezésnek, ezek a források a költségvetésben rendelkezésre állnak - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

A költségvetésben rendelkezésre állnak a források a védekezésre
hirdetés

A tárcavezető kiemelte: a kormány minden olyan intézkedést, amelyet a környező országok is megtettek, lényegesen előbb hozott meg, mint a többi ország, ezért a fertőzés mértéke jóval kisebb, mint Európa legtöbb országában.

Remélhetőleg a fertőzés terjedésének üteme továbbra is lassabb marad, de az elkövetkező napokban, hetekben ugrásszerűen nőhet a fertőzöttek száma - közölte: Hozzátette: ugyanakkor minden feltétel adott, hogy kontroll alatt tarthassák a járványt, az egészségügyi ellátórendszer felkészült a lehető legtöbb beteg fogadására.

Gulyás Gergely kitért rá: csütörtökön videokonferencia keretében egyeztetnek az EU állam- és kormányfői. A koronavírus-járvány elleni védekezésben a Brüsszel által ismertetett tervek Magyarországnak a legkevésbé kedvezők, mert nem pluszforrásokat irányoz elő, hanem már létező pályázati források lehívását könnyíti meg, márpedig Magyarország a legjobb pályázók között van, már csaknem az egészét lekötötte a forrásoknak - mondta.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés