hirdetés
Belföld

A hétvégén több mint ezer új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak

Legalább az első oltását már 5 859 814 ember kapta meg, akik közül 5 571 043-an a második, és 612 ezren a harmadik adag vakcinát is felvették.

A hétvégén több mint ezer új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak
hirdetés

Az elmúlt három napban 1 072 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak, amivel a járvány kezdete óta már 818 231 főre emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma. Tizenhárommal, 30 136 főre nőtt az elhunytak, illetve 780 465-re emelkedett a gyógyultak száma.

Az aktív fertőzöttek jelenleg 7 630-an vannak, míg kórházban 380 koronavírusos beteget ápolnak, akik közül negyvenöten vannak lélegeztetőgépen – derül ki a koronavirus.gov.hu oldalon megjelent tájékoztatásból.

Mint felhívják rá a figyelmet, a delta variáns okozza az új megbetegedéseket, legnagyobb veszélyben pedig az oltatlanok vannak, akiket így arra kérnek, hogy regisztráljanak, és minél hamarabb vegyék fel az oltást.

A közleményben ismételten felhívják a figyelmet rá, a delta vírusvariáns több európai országban, köztük Magyarországon is terjed, azonban az oltás hatékony védelmet nyújt ezzel szemben is. A beoltottak alig 1 százaléka betegszik meg, s ha meg is betegszenek, az oltottaknál általában jóval enyhébb a betegség lefolyása, mint az oltatlanoknál.

hirdetés

A mai nappal kezdődően a tanév elején beoltott diákoknak beadják az iskolákban a második oltásokat, valamint a még beoltatlan 12 év feletti tanulók az első oltást kaphatják meg. A 12-17 éves korcsoportban 228 ezer diák vette fel az oltást, míg a 18-19 évesek közül 121 ezren kaptak vakcinát.

Az átoltottság növelése érdekében azok is foglalhatnak időpontot a második oltásra, akik ezt határidőn túl tennék meg, vagy valamiért elmaradt a második oltásuk. Az érintetteknek az időpontfoglaló az elsővel azonos típusú vakcinát fogja felajánlani.

Különösen az idősek és a krónikus, legyengült immunrendszerű betegek számára ajánlott a harmadik oltás felvétele, amelyre folyamatosan foglalható időpont továbbra is.

(A borítókép forrása: MTI/Vajda János)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés