hirdetés
Belföld

A helyiek már rég óta panaszkodtak az óvoda játszóterére Csányon

Csányon csütörtökön egy kidőlt mászóka miatt halt meg egy kislány, két gyermek pedig megsérült. Még aznap közel száz fős tömeg vonult az eset után a polgármester elé őt hibáztatva a történtekért, s a lemondását követelték.

A helyiek már rég óta panaszkodtak az óvoda játszóterére Csányon
hirdetés

Ahogyan arról már írtunk, csütörtökön Csányon az óvoda udvarában felborult kötélmászóka, aminek következtében egy kislány a helyszínen életét vesztette, két másik gyermek pedig megsérült.

Az MTI Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét idézve arról számolt be, hogy a helyszínre mentőhelikoptert és több mentőautót is riasztottak, ám a kislány a balesetben olyan súlyosan sérült, hogy a hosszas újraélesztés ellenére sem lehetett megmenteni az életét. A két másik gyerek könnyebb sérüléseket szenvedett, a mentők őket kórházba szállították.

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője azt mondta, hogy foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen az ügyben.

hirdetés

Egy hatéves kislány a helyszínen életét vesztette (Forrás: police.hu)

Az M1 műsora szerint a csányiak már rég óta panaszkodtak az óvoda udvarán lévő játékokra, s azok felújítása már szerepelt is az önkormányzat tervei szerint. A csatorna műsorában elhangzott, hogy a tegnap kidőlt famászóka a földben lévő része elkorhadt, így feltehetőleg emiatt dőlt el.

A Blikk arról számolt be, hogy a baleset után alig egy órával már közel százfős tömeg vette körbe a polgármester lemondását követelve, mivel úgy vélik, hogy ő a felelős a tragédiáért. A polgármestert rendőrök őrizték, a tömeg azonban a lap szerint nem hagyta szóhoz jutni.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés