hirdetés
Belföld

A háziorvosok adják majd be a Sinopharm vakcináját

Kedden a kínai Sinopharm 550 ezer adag vakcinát küldött, amelynek az NNK azonnal megkezdi a vizsgálatát – számol be róla az InfoStart.hu az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján elhangzott információk alapján.

A háziorvosok adják majd be a Sinopharm vakcináját
hirdetés

A tájékoztatón elhangzott, hogy a Pfizer két adagban 102 960 vakcinát küld. Az NNK a kínai vakcina vizsgálatát is megkezdi, amelyet ha rendben találnak, akkor az ötödik fajta vakcina lesz, amellyel hazánkban lehet oltani. Ezt a háziorvosok is beadhatják majd az embereknek.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy 341 958-an kaptak eddig oltást, közülük 131 593-an már a második dózist is megkapták.

Az erre a hétre vonatkozó oltási terv szerint folytatódik a Pfizer védőoltásaival és a Szputnyik-vakcinával a legidősebbek oltása a kórházi oltópontokon, miközben az AstraZeneca készítményével a háziorvosok a 60 év alatti krónikus betegek vakcinázását végzik. Több idősotthonban is jelen vannak oltócsoportok, illetve az egészségügyi dolgozók is megkapják még a második dózisokat.

Kiss Róbert rendőr alezredes, az ügyeleti központ vezetőhelyettese elmondta, hogy az elmúlt 24 órában 126 esetben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési szabályok megsértése miatt. Lözterületi maszkviselési hiányosság miatt 110 esetben léptek fel, üzletekben pedig 10 esetben nem hordtak maszkot az ott tartózkodók. Tömegközlekedési eszközön ellenben csak egy emberrel szemben kellett intézkedni.

hirdetés

329, a kijárási tilalmat megszegő emberrel szemben intézkedtek, míg a tranzitszabályokat 35-en sértették meg.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés