hirdetés
Belföld

A hajóbaleset újabb két áldozatát azonosították

Azonosították azt a két holttestet, amelyeket a Margit hídnál, illetve Ercsinél találtak – számolt be róla a rendőrség közlése alapján az MTI.

A hajóbaleset újabb két áldozatát azonosították
hirdetés

Szerda délután két holttestet emeltek ki a Dunából, még aznap estére azonosították is őket. Az eljárás során kiderült, hogy két, eddig eltűntként keresett nőről van szó, akik a múlt hét szerdai hajóbaleset idejében az elsüllyedt hajón utazó dél-koreai turisták voltak.

A rendőrség egyúttal közölte azt is, hogy a kutatásban részt vevők a Duna teljes déli szakaszán továbbra is keresnek még tizenegy dél-koreai utast, valamint a hajó két fős magyar személyzetét.

Múlt héten szerdán az esti órákban egy Hableány nevű, turistákat szállító személyhajó egy nagy szállodahajóval ütközött, aminek következtében a kisebb hajó drámai gyorsasággal elsüllyedt. A Margit hídnál történt balesetet követően hét embert mentettek ki a vízből, hét személy holttestét pedig még aznap megtalálták.

Az elsüllyedt hajón összesen harmincöten voltak, a kétfős személyzet mellett harminchárom dél-koreai turista tartózkodott a hajón a baleset idejében.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés