hirdetés
Belföld

A gyerekeket kisebb adagot tartalmazó „juniorvakcinával” olthatják

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint a jövőben úgynevezett junior-vakcinával olthatják a gyerekeket, amely a normál dózis fele, negyede lehet.

A gyerekeket kisebb adagot tartalmazó „juniorvakcinával” olthatják
hirdetés

A rektor szerint a napi gyakorlatban használnak olyan vakcinákat, amelyekből három adagra van szükség – ilyen a kullancs okozta agyhártyagyulladás elleni védőoltás is. A vakcinák klinikai vizsgálata és engedélyeztetése általában évekig tartó folyamat, így a harmadik oltással kapcsolatos klinikai adatokat még most is gyűjtik a szakértők – írja az Index Merkely Béla tájékoztatása alapján.

A rektor megjegyezte azt is, hogy az oltó orvos döntheti el, hogy milyen vakcinát ad be harmadikként, miután mérlegelte az általános egészségi állapotot és a kórelőzményt. Példaként említette, hogy az Egyesült Királyságban AstraZenecára is adnak Pfizert, vagy éppen fordítva. Az ellenben nem ajánlott, hogy a vektoralapú vakcinákat követően újabb vektoralapú oltást kapjanak az emberek.

Egyelőre a kismamáknak nem javasolják a harmadik oltást, ugyanis kevés a rendelkezésre álló adat. A harmadik oltás ellenben szükséges lehet azoknak, akiknek gyenge az immunrendszere – így például az onkológiai betegek, illetve a kemoterápiában részesülők.

A legfontosabbnak az első két oltás felvételét nevezte meg, s a delta variáns elleni védekezésben is az a legfontosabb, hogy minél többen felvegyék a két vakcinát. Úgy vélte, az első két oltás felvétele a legfontosabb, a delta variáns ellen is így lehet védekezni.

Beszélt arról is, hogy a kormány döntése értelmében az orvosok felkeresik az időseket, akiket megpróbálnak meggyőzni az oltásról, ezzel elkerülve az esetleges negyedik hullámot. Merkely Béla ez utóbbival kapcsolatban úgy véli, hogy még ha lesz is negyedik hullám, nem lesz szükség miatta olyan intézkedésekre, mint a korábbi járványhullámok esetében.

A tizenkét éven aluliak is kaphatnak az oltóanyagokból, számukra úgynevezett junior-vakcina áll majd rendelkezésre. A 40 kilogramm alatti gyermekeket a dózis felével, negyedével oltják majd, amit már több vakcinagyártó is tesztel. Az év végére akár már ilyen oltás is elérhető lesz.

(A borítókép forrása: pixabay.com / HeungSoon)


hirdetés

További híreink