hirdetés
Belföld

A gimnazistákkal ellentétben az Észak-Olaszországban járt vízilabdacsapatnak nem kellett karanténba vonulnia

Vasárnap a koronavírus által érintett Bresciában játszott mérkőzést az egri vízilabda-csapat, aminek ellenére visszatérésükkor nem kellett két hétre karanténba vonulniuk, szemben a gimnazista lányokkal, akik esetében szükségesnek tartották az intézkedést. A 444.hu-nak a vízilabda-klub elnöke elárulta azt is, hogy mi ennek az oka.

A gimnazistákkal ellentétben az Észak-Olaszországban járt vízilabdacsapatnak nem kellett karanténba vonulnia
hirdetés

Szécsi Zoltán a portálnak elmondta, hogy kitöltettek velük egy kérdőívet, és annak értékelése alapján nem tartották szükségesnek a két hetes karantént a csapatra vonatkozóan. Sőt, a játékosok szerdán már az edzéseket is megkezdhetik.

Mindez a 444.hu-nak nyilatkozó klubelnök szerint annak köszönhető, hogy kerülték a nyilvános helyeket, miután megtudták, hogy a koronavírus miatt különleges intézkedések léptek életbe.

Egyelőre azt nem lehet tudni, hogy a csapat a visszavágót az eredeti időpontban lejátszhatja-e, tekintettel arra, hogy még nem tudni, szigorodnak-e a koronavírus terjedésének megelőzését célzó intézkedések.

Ahogyan arról már mi is beszámoltunk, egy Olaszországból visszatérő diákcsoportnak ellenben két hétre karanténba kellett vonulnia az őket kísérő tanárokhoz, illetve a két buszsofőrhöz hasonlóan.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés