hirdetés
Belföld

A csökkenő esetszám ellenére még vigyázni kell

A csökkenő esetszámok ellenére továbbra is óvatosságra int Szlávik János infektológus, a Dél-Pesti Centrumkórház főorvosa, hiszen most is találnak betegeket az ország különböző részein.

A csökkenő esetszám ellenére még vigyázni kell
hirdetés

Az infektológus elmondta, hogy azokat a veszélyeztetett csoportokat, amelyeknél a vírus valóban komoly gondot okoz, továbbra is védeni kell, emellett pedig fontos a maszk viselése, a fertőtlenítés, illetve a védőtávolság tartása.

Szlávik János a koronavirus.hu oldalon megjelent hír szerint ismertette azt is, hogy hazánkban nagyon sokfajta gyógyszert alkalmaznak a koronavírus ellen, amelyek között akadnak a HIV-AIDS, illetve az influenza ellen használatos szerek is, továbbá Japánból és az Egyesült Államokból származó készítmények is. Ezek mellett a plazmaterápiát is hatásosnak nevezte a szakember.

A már meglévő hatékony gyógyszerekkel szemben ugyanakkor a megoldást az oltás jelenti majd, amely – mint Szlávik János fogalmazott – meglehet, hogy már megvan, mivel több mint százféle kísérlet zajlik a világban, amelyek közül többet már embereken tesztelnek.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés