hirdetés
Belföld

A budapesti autósok egy hetet vesztegelnek dugóban

Igaz, hogy dugók terén nem állunk különösebben jól, de eközben a tömegközlekedés használatának arányai Magyarországon igen jók más országokhoz képest az EuroStat statisztikái szerint.

A budapesti autósok egy hetet vesztegelnek dugóban
hirdetés

Az EuroStat a közlekedéssel kapcsolatosan adott közre statisztikákat, amelyekben kedvezőbb, és kevésbé kedvező magyar vonatkozású adatokat is találni. Így például 2017-ben a megtett kilométerek 70 százalékát autóval teljesítették ugyan, de ez európai összehasonlításban még így is a legalacsonyabb arány, hiszen a litvánoknál 91,1, a norvégoknál 89,5, a portugáloknál pedig 88,8 százalék volt ez az arány – írja a Pénzcentrum az Eurostat adatai alapján.

Alapvetően jellemző, hogy az uniós polgárok nagy része az autót részesíti előnyben, s átlagosan a kilométerek 83,3 százalékát tették autóval, 8,8 százalékát tömegközlekedéssel, illetve 8,9 százalékát vasúttal.

A tömegközlekedésben megtett kilométerek tekintetében Magyarország az élen jár 22,1 százalékkal, csak Törökországban és Észak-Macedóniában utaztak ennél is többet a tömegközlekedési eszközökön – előbbi 28,2, utóbbi 22,2 százalékkal előzött meg minket. A hollandok viszont csupán 2,9 százaléknyi utat tettek meg tömegközlekedéssel, amivel messze ők a sereghajtók, még az 5,1 százalékot produkáló Egyesült Királyság után.

A vonatközlekedés Svájcban örvend a legnagyobb népszerűségnek, ahol 19,7 százalékos volt a vasúton megtett utak aránya, de Ausztriában is 11,9 százalékos arány volt megfigyelhető. Magyarország a maga 8,9 százalékos aránnyal e területen nagyjából a középmezőnyben van.

hirdetés

Megdöbbentő lehet azonban, hogy noha kevesebbet autózunk, mint más Európai országokban szokás, a fővárosban egy átlagos autós 162 órát, vagyis közel egy teljes hetet ült dugóban. A dugókat illetően például Rómában is rossz a helyzet, ahol 10,5 napot töltenek dugóban az átlag autósok, de Dublinban is 246 órát vesz el egy évben a személyautók vezetőinek idejéből a döcögős közlekedés.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés