hirdetés
Belföld

A balesetek miatt látványosabbak lesznek a gyalogátkelőhelyek Veszprém megyében

A figyelmeztető táblákat sárga kerettel, a sávokat pedig új felfestéssel teszik majd jobban láthatóvá Veszprém megyében a viszonylag sok balesetből okulva.

A balesetek miatt látványosabbak lesznek a gyalogátkelőhelyek Veszprém megyében
hirdetés

A gyalogosátkelőhelyekre figyelmeztető táblákat sárga, fluoreszkáló kerettel egészítik ki Veszprém megyében.

Legelőször Balatonkenesén és Balatonakarattyán kezdik meg az ezzel kapcsolatos munkálatokat a Veol.hu cikke szerint.

Két év alatt a tervek szerint országosan közel 4000 gyalogosátkelőhely-jelzőtábla kap majd neonsárga keretet.

A lap szerint a táblák lecserélése mellett a meglévő burkolati jeleket is felújítják a szakemberek, s a láthatóság növelése érdekében a szükséges helyeken még jobban ügyelnek majd a növényzet és a lombozat eltávolítására, illetve az ívben elhelyezett gyalogátkelőhelyeknél azt is megvizsgálják, hogy szabad-e a kilátás, és biztosított-e a kellő látótávolság.

hirdetés

A tanévnyitóig egyébként a megyében már ötvennyolc gyalogátkelőhely-táblát cseréltek le a 71-es főúton a munkát a balatonakarattyai gyalogátkelőnél kezdve, majd Balatonkenese irányába haladva.

A portál szerint azért döntött a fejlesztések mellett a közútkezelő, mert nagyon megnőtt a gyalogosátkelőkön történő balesetek száma.

Miközben 2014-ben például 207, addig 2019-ben már 271 olyan balesetet és gyalogoselütést regisztrált a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amely zebrán történt.

Összesen ezerötszázan sérültek meg gyalogosátkelőhelyek környezetében hat év alatt, és hetvenhét esetben történt halálos kimenetelű baleset.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés