hirdetés
Belföld

130 új fertőzöttet azonosítottak keddre

Újabb 130 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak be az elmúlt huszonnégy órában.

130 új fertőzöttet azonosítottak keddre
hirdetés

Legalább az első oltását már 5 821 254 ember kapta meg hazánkban, akik közül 5 524 203-an a második, 418 ezren pedig a harmadik vakcinát is felvették – derül ki a koronavirus.gov.hu oldalon megjelent tájékoztatásból.

Az elmúlt huszonnégy órában 130 új fertőzöttet igazoltak, amivel a járvány kezdete óta összesen 813 818 főre emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma.

Négy beteg elhunyt, így az áldozatok száma 30 074 főre emelkedett. A gyógyultak száma 778 258 fő, míg az aktív fertőzötteké, további emelkedéssel, 5 486.

Kórházban 210 koronavírusos beteget ápolnak, akik közül huszonnégyen vannak lélegeztetőgépen.

hirdetés

A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy miként több európai országban, úgy hazánkban is terjed már a delta variáns, amely elsősorban a beoltatlanokat veszélyezteti. Emiatt azt kérik, hogy aki még nem oltatta be magát, az jelentkezzen a háziorvosánál, vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten.

Azokat az egyetemi hallgatókat és oktatókat is az oltás felvételére kérik, akik még nem igényelték a vakcinát.

A védőoltás jelenti a legerősebb védelmet a betegség súlyos lefolyása ellen, hiszen a beoltottak alig 1 százaléka betegszik meg, s náluk az esetleges betegség lefolyása is jóval enyhébb az esetek legnagyobb részében.

Továbbra is foglalható időpont az interneten a harmadik oltásra, de a háziorvosnál is van lehetőség kérni. Különösen ajánlott a harmadik oltás felvétele az idősek, valamint a krónikus és legyengült immunrendszerű betegek számára.

(A borítókép forrása: MTI/Rosta Tibor)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés